facebook twitter tripadvisor foursquare google plus

1137 Budapest, XIII. Szent István körút 10.
+36 1 349 3580 info@lecsogyorsetterem.hu

Photo_305

Gulyásleves története

Híres nemzeti eledelünkről, a gulyásról

Minden bizonnyal nagyon régi magyar étel. Talán már ették a honfoglalás korában is. Pásztorok tápláléka volt egykor – mint a neve is mutatja. A foglalkozás szava Árpád-kori, a jellegzetes, róluk elnevezett étel jóval későbbi. A 18. század második felétől, a falusi konyha közvetítésével lett mindennapossá. Először minden magyar háztartásban ették és kínálták – de nem sokkal később – a reformkorra már az iparszerű vendéglátás is étlapra, menülapra tette. Rövidesen belekerült a szakácskönyvek ajánlataiba is.

Történetével sokan foglalkoztak. Sokfélét elmondtak eredetéről, elterjedéséről, fortélyairól. A legtöbbet és leghitelesebbet a gasztronómia történetének 1993-ban elhunyt neves krónikása, Gundel Imre és a pécsi egyetem jeles néprajzos professzor-asszonya, dr. Kisbán Eszter tollából ismerjük.

Mindketten hangsúlyozzák, hogy népszerűségét a nemzeti öntudatunk fejlődésének köszönheti ez a neves étel. A 18. század közepétől főleg az elnémetesítési politika elleni tiltakozás egyik sajátos eszköze volt minden, ami magyar. Legyen az irodalom, zene, tánc, viselet, szokás, étel vagy ital. Felkapták, népszerűsítették, favorizálták. Így történt a gulyásos étellel, mára elnépszerűsödött nevén a gulyással is.

Ugyan első ételleírását már a 18. század első harmadából ismerjük, de maga a kifejezés, hogy gulyás-hús, csak 1787-ből maradt ránk. A fentebb említett rövid változat, a gulyás, pedig jóval későbbi, önálló szóként a 19. század közepétől válik általánossá.

A gulyás dicsősége a töltött káposztával, burgonyás és paprikás ételeinkkel együtt kezdődik. Sok bennük a közös történeti és különlegességi vonás is. Külföldről hozzánk látogató utazók, már a legkorábbi idegenforgalom is felfedezi és ismerteti, mint magyar specialitásokat. Szinte megszámlálhatatlan variációjuk van. Hazánkban sokan és sok helyen büszkélkednek azzal, hogy ők készítik a legjobban, övék az eredeti. Ezzel a Lecsó Magyaros Gyorsétterem sincsen másképp…

1804-ben Szirmay Antal verses, “Hungaria in parabolis…” című munkájában apróra vagdalt fiatal marha húsából készített, hagymás, borsos, és ánizzsal ízesített, bográcsban készült ételnek írja le. Első receptajánlatát egy miskolci orvosdoktor lányának “Módjai a krumpliból készült ételeknek” című összeállításában olvashatjuk, mely 1816-18 ban íródott. Majd a reformkorban az egyik nagyon korai, az úgynevezett nyíregyházi étlapunkon már szerepel a vendégeknek kínálva, paprikás húsként. Az viszont nem derül ki, hogy pörkölt-e vagy gulyás, merthogy a pörkölt – paprikás karrierjének kezdete nálunk csak a 19. század első harmadára tehető.

A gulyás alapanyagait bárki megtalálhatja a szakmában etalonként használt Venesz József – Turós Emil: “Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia” című munkájában, miszerint kell hozzá a marha színhús mellett meghatározott mennyiségű zsiradék, vöröshagyma, fokhagyma, paprika, só, köménymag, paradicsom, burgonya és csipetke.

Főzhetik bográcsban és fazékban, lábasban egyaránt. Közmegállapodás a háztartásban és vendéglátásban egyaránt, hogy kemény marhahúsból kell készíteni, és az igazit csakis bográcsban. Ne aggódjon, a Lecsó Gyorsétteremben bár nem bográcsban főzik, nem fog benne csalódni!

Van azután egy sor különlegesség is. Így a csángó gulyás, savanyú káposztával, rizzsel és tejföllel. A kolozsvári, amit fejes káposztával készítenek. A szegedi, vagy inkább alföldi néven ismert vegyes zöldségekkel, a szerb kelkáposztával ajánlott. A csikós gulyásba csipetke helyett laskatészta kívántatik, másutt metélt-tészta kerül bele. És hogy a nevet is cifrázzák, régiek és újabbak közt akad sörgulyás, babgulyás, betyárgulyás, pincegulyás.

Forrás: Draveczky Balázs – Újabb történetek terített asztalokról és környékükről